Szavazások

Te melyik mozgásformát részesíted előnyben fogyókúra idején?
 
Címlap Bea fogyókúrás naplója

Bea fogyókúrás naplója

Nevem Bea, még diák vagyok, külföldön tanulok, közben dolgozom, van egy párom, szóval elég berendezett kis életem van eldöntöttem, hogy de most aztán tényleg, igazán és akkor is leadok pár kilót. Nekem sem ez az első próbálkozásom, amióta az eszemet tudom, mindig mondták, hogy dundi vagyok, így utólag a fényképek alapján szerintem teljesen egészséges és normál testalkatú gyerek voltam, akinek a súlyával egyáltalán nem kellett volna foglalkozni. Szerettem a pocimat mindigis, nem is értettem más gyerekeket, hogy például nem akarnak csokit enni, esetleg kirántott husit. Elég furcsának tartottam, de mivel rám meg mindig rászóltak, hogy már ne egyek este sütit, én is szerettem volna, ha nem ízlik a mama főztje. Szóval gimi elején elkezdtem "fogyizni". Sikerült kb 65 kg-ról 80 kg fölé "fogynom". Most utólag úgy gondolom, hagytam volna az egészet a fenébe és tartottam volna a súlyomat. De én akkor úgy gondoltam, 175 centihez kb 55 kg a "szép". Mondanom sem kell, nagyon szerencsétlennek éreztem magam, nem lehett rám nadrágot találni, esetlen voltam és nagyon szomorú. Aztán sikerült nagyon drasztikus módon lefogynom 66 kg-ra, és csak úgy özönlöttek a bókok, meg jöttek pasik is, szerelmek, és egész szép kis csajszi lett belőlem érettségire. A fősuli előtt nyáron cukrászdában dolgoztam, heti hat nap délután 3tól este 11ig, eleinte nem volt gond, csak jött egy pasi, aki nagyon csúnyán összetörte a szivem. Utána valahogy kicsúsztak a dolgok a kezemből. Reggel nem ettem, munkában rengeteg fagyi meg süti, éjjel meg ami elém került, felfaltam. Hirtelen 77 kg lettem, de már nem volt erőm se fogyni, se tornázni. Eljöttem fősulira, eleinte azt vettem észre, hogy fogyok, mert nincs az intrin semmi étel, nem úgy mint otthon. Azóta kb 72 kg vagyok, megtanultam előnyösen öltözni, nincs hiány udvarlóban, elismerő bókok is akadnak, tudom, hogy az ellenkező nem inkább engem választ, mint valami deszka csajszit.
Nem is a pasik miatt teszem. Magam miatt. Jobban érezném magam kicsit kisebb kiadásban. A héten kicsit kidőzsöltem magam, na azért nem annyira, volt soki, meg fehér kifli, meg minden finom. Sajnos a pocimat még mindig szeretem. A barátom szexinek tart és még nehogy leadjak valamit, mindenféle finom csokival kényeztet, elég nehéz ellenállni.:-) Meg mindketten szeretünk enni, sokat főzünk, szeretjük az olasz konyhát, husit, tésztát, édességet...

Elterveztem, hogy a mai nappal elkezdem a diétámat. Végiggondoltam, mi az, amit azért véghez tudok vinni és mi az, ami nem reális és két nap múlva csalódottan visszavonulnék

1.Kihagyom a fehér kiflit, amúgy nagyon szeretem a magvas zsemléket, ez nem lesz gond.
2. este 7 után már nem eszem, csak almát vagy más gyümölcsöt
3. napi egyszet eszem majd főtt ételt, ami lehet rizs zöldséggel, zöldségleves, valami tészta sajttal, zöldséggel...
4.megprógálok beleférni napi 1200 kalóriába
5. tudom, hogy szörnyen hangzik, de nekem szükségem van csokira, úgyhogy eszem ágában sincs megválni tőle
6. sport: huh...na jó erre még nics tervem, de azt hiszem, a futást választom, régebben napi 8 kilométert futottam, szép lábaim lettek tőle és a kilók is jobban csúsznak le. Meg aztán jön a vizsgaidőszak, jót fog tenni a mozgás
7. a cukrot a kávéból és teából nem hagyom ki, nem szeretem a light dolgokat, napi két kiskanál cukor még nem ölt meg senkit és light vajat sem fogok enni, imádom a hagyományos teavajat, mégha 70 % zsiradéktartalma van, akkor is, egy kifire nem lehet akkora mennyiséget rárakni, hogy hizzon tőle az ember, meg van benne omega 3 zsírsav, ami tuti nagyon jó dolog
8. nem elfelejteni: az egészségem a legfontosabb, megpróbálom öszzekötni a fogyást egészséges ételek fogyasztásával

Más nem jut eszembe. Igérem, megpróbálok minél gyakrabban írni, remélem többnyire pozitív tapasztalataimat osztom majd meg veletek. Ja, az aktuális súlyom jaj istenem 73 ( 72, ha kicsit arrébb rakom a nullát a mérlegen és jó helyre állok)
10 kilótól szeretnék megszabadulni 2-3 hónap alatt (heti 1-2 kg-t), remélem összejön

Amint ígértem, megírtam az elmúlt napok eseményeit, hát jobban is alakulhatott volna, de nem minden olyan egyszerű, ahogy gondoltam. Itt volt a húsvét meg már a nyakamon a vizsgaidőszak, csak sajnos a nyár is vészesen közeleg, ezért nem adhatom fel



július 24. kedd

Bea fogyókúrás naplója

Ez a bicaj nagyon jó dolog. Az ember csak felül, bekapcsolja kedvenc pörgős számait és csak teker... Szombaton 45 percet, Vasárnap 60 percet, Hétfőn 45 percet tekertem le, nagyon büszke vagyok magamra. Már csak az étkezési szokásaimon kéne változtatni, dehát amíg kánikula van, addig olyan jól esik az a fagyi...
Már mínusz 3 kilónál tartok.

 

július 16., hétfő

Bea fogyókúrás naplója

Száguldás

Éreztétek már úgy, hogy rátaláltatok az igazira? Végre felfedeztem, mi kell a fogyáshoz. Aki most lélegzetét visszatartva reménykedik, hogy leírom, hogyan lehet lefogyni a fotelben ülve és közben ropit majszolva, az nagyot fog csalódni. Nincs semmi új a nap alatt, a nagy titok a sok folyadék , mértékletesség az étkezésben és sok mozgás. Tudom, kiábrándító, de ez van.

Máshogy nem megy. Be kell látnom, hogy mozgás nélkül nem megy. Szerencsére itt van velem hűséges vasparipám, akivel a mozgás öröm. Képzeljétek el: az ember teker és közben pörög a kalóriaszámláló (csak jelképesen, ugyanis digitális), egyre több és több kalóriát égetek el, és még szórakoztató is.

Ma kétszer 40 percet tekertem le, de még este felpattanok egy fél órára. Eddig 600 kalóriát égettem el. Reggelire 5dkg müzlit rágcsáltam tej nélkül, ebédre borsóleves volt egy marék tésztával felturbózva. Vacsira rizst tervezek.

A mérleg viszont elromlott. De tényleg elromlott. Költözéskor megint rápakoltam egy csomó mindent, most már 82 kilót mutat, ami azért már hülyeség. Ha felszedtem volna 5 kilót egy hét alatt, akkor egész héten tömnöm kellett volna magam és a ruhatáramat kidobhatnám. Ráállítottam próbaképpen a párom és azt mondta, hogy otthon 6-7 kilóval kevesebbett mutatott a szülei mérlege. Na mindegy, az eredményt ugyan nem méri pontosan, összehasonlításnak viszont jó, egy kilóval mutatott kevesebbet ma reggel.

Azt tervezem, hogy minden reggel és este letekerek 30-40 percet, ez összesen 500 - 600 kcal mínusz naponta.

Ha vigyázok arra, mit eszem, akár heti 1-2 kiló is lemehet.

Hurrá, száguldás a kilók ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

július 15., vasárnap

Bea fogyókúrás naplója

Halihó minenkinek:-)

Elnézést, hogy ilyen soká jelentkezem, picit sok dolgom volt. Van egy tökjó új családtagunk. Szombat reggel gondoltam egyet, hogy régi álmom egy szobabicaj. Nézegettem a neten, mennyit kérnek ezért a csodáért, gondoltam, ennyit megérne, az edzőtermi bérlet sem olcsóbb. Neten akartam rendelni, mert olcsóbb és egy jelképes összegért házhoz szállítják, de gondoltam, a kinézett modellt személyesen is letesztelem egy sportüzletben. Nyakunkba vettük a várost, nem találtunk semmit. Az utolsó hipermarketben aztán felcsillant a szemem. Ott volt Ő, és azonnal elvarázsolt: formás, masszív, számolja a kalóriákat, a letekert kilométereket, a pulzust, a sebességet és az időt. Ráadásul az utolsó darab volt, így 70 % kedvezményt volt rá. Perzse először kifaggattam a sportrészleg egyik dolgozóját, hogy a kedvezménytől függetlenül ugye van rá 2 év garancia, meg mi van, ha hiányzik valami alkatrész a becsomagolt és műanyag összeolvasztott szalaggal lepecsételt dobozból... minden rendben volt, így felkaptuk (a párom) a csodamasinát és mentük a pénztárhoz.

Otthon lázasan kicsomagoltam (szétcincáltam) a dobozt, kiszedtem minden darabkát. A párom mondta, hogy nem lesz ez így jó, ennyi csavart meg alaktrészt nem lehet csak úgy összerakni, mivel nekünk az egész lakásban nincs csavarhúzónk (szégyen!). Szerencsére a furfangos gyártók gondoltak erre is, pakoltak a dobozba 2 csavarhúzót (vagy valami hasonlót, ami az összeszerelést segítette). Hurrá, nem kell rohanni a barkácsboltba csavarhúzókészletért. Elővettük a használati utasítást, fél óra alatt összeraktuk a bringát, tökjó, semmi nem hiányzott és semmi nem maradt ki:-)

Ezalatt megettem két szelet sajtoskenyeret ubival, de ez mellékes. Mit nekem sajtos kenyér, hisz itt van ez a csodamasina, ez majd csak úgy égeti a kis zsírpárnáimat, ennyi belefér.

Este rápattantam, kényelmes, már amennyire a sport a kényelemről szól, letekertem félórát. Dőlt rólam a víz, tökjó volt. Egy apró kis megjegyzést azért tennék. A természet nagyon igazságtalan: egy feltét nélküli kifli 200 kcal, a két szelet sajtos kenyér sacc per kb 1000 kcal lehet. DE A FÉL ÓRA BICAJ 20 km/h feletti átlagsebességgel az csak 250 kcal. HÁT HOL ITT AZ IGAZSÁG????? Csepp a tengerben...dúdolhatom, de ehhez valami ütősebb zene kell. Letekertem még fél órát. Ha a kalóriákat nem is égettem el teljesen, a lekiismeretemen segített egy picit.

Ma reggel már csak müzlit ettem joghurttal, letekertem 20 percet, ebéd is csak zöldséges rizs volt.

uzsonna 1 szelet sajtos kenyér, némi csoki (de finom volt)

azóta letekertem még 40 percet. Összeállítottam a kedvenc pörgős zenéimet, így nagyon jó, csak tekerek, zenétől függően változtatom a tempót, azt hiszem, ez eddigi életem során a legjobb sport, amit valaha is kipróbáltam.

Ráadásul otthon vagyok, nem kell sehová menni, nem kell az időjárást figyelni, mindegy, mi van rajtam, nem kell szégyenleni a póló alatt körvonalazódó hurkácskákat, csak mi vagyunk ketten: a bicajom és én. És még énekelhetek is közben:-)

Este még tekerek egy kicsit

 

1 évvel később... június 16., szombat

Bea fogyókúrás naplója

Hát, van az a pont, amikor a dolgok kicsúsznak a kezünkből. Én is eljutottam erre a pontra. Ezért vagyok itt most újra. A múlt nyáron a napló vezetése sokat segített, kicsit olyan volt, mint az írott lelkiismeretem. Jelenleg 78kg!!! vagyok.
Hogy hogy jutottam el ide a 68ról: csakis magamnak köszönhetem. Nincs más mentségem, mint a butaságom. Annyira jól éreztem magam, és sokáig sikerült is tartanom a kilóimat. Csak jött egy új munkahely, egész nap bennt csücsültem a irodában. Érezni kezdtem, hogy a nadrág szűkebb, de nem vettem komolyan az intő jeleket. Gondoltam, most fontosabb dolgom van, majd ha lesz egy kis időm, egy szabad hétvége, akkor kicsit kitisztítom a szervezetem és minden a régi lesz. Csakhogy a késő esti étkezéseknek munka után meglett az eredménye. Alattomosan kúsztak fel rám a kilók, én meg túl későn kaptam észbe. Amikor hosszú idő után élőször mérlegre álltam, éreztem, hogy 1-2 kilót már biztos visszaszedtem, de erre nem számítottam: 76 kiló!!!!!
Így most ismét itt vagyok, kicsit szégyellem magam, de új erővel, megfontoltan és elszántan állok a megmérettetés elé.
már el is kezdtem, tegnap csak dinnyét ettem így ma már 77 kiló voltam.
Ma zöldségleves és rengeteg zöldség volt a menü, két főtt tojással.
Azt hiszem, ez most egy hosszú út lesz, nem is tudom, mit tűzzek ki célnak.
Kezdetnek jó lenne 70 kiló alá kerülni.

 

Hát most mit is írjak...

Bea fogyókúrás naplója

68 kiló vagyok, 5ttel kevesebb, mint amikor elkezdtem nektek írni, 8ccal kevesebb márciusi termetemhez képest. Azt hiszem, nem nagyon sikerült betartanom a saját magam által szabott szabályokat, én mégis jól érzem magam. Egészségesen eszem, nagyon ritkán fáj már a pocakom, szinte soha (egy-két évvel ezelőtt napi rendszerességgel), jóízűen eszem és bűntudat nélkül, többnyire egészséges ételeket, amiket magam készítek el.
Ma voltam kint futni is.
Az egyik nadrágom nagyon bután áll már rajtam, nem hordhatom, télen jól állt, de 8 kiló mínusz az azért látszik rajtam...odaadhatom anyunak. Egy másik nadrágomat is felvettem múltkor, leesett begomnolva... Alapjában véve jól érzem magam, olykor rámtör az édességehetnék, akkor nem izgat, megengedek magamnak mindent, ami eszembe jut, mégsem dől össze a világ.
Soha nem leszek a végletek embere, nekem most így nagyon jó. Még kb 3 kilót szeretnék leadni, ahogy magamat ismerem, ez kb 2 hónapba telik majd, de van időm.
De már most is nagyon jó így nekem, inkább legyek ilyen. Ezt nehéz olyannak megérteni, aki soha nem volt 55nél több, de nekem, aki voltam olyan 85 is 16 évesen, a mostani állapot nagyon is megfelel, szerintem szerencsés vagyok, mert arányos az alkatom és még formás is (igen a kerek is egy forma)
Igaz, én is lehetnék 50 kiló, de ha nézem pl Victoria Backhem képeit, valahogy nem irigykedem. szerintem az én gömbölyű hátsóm sokkal szebb...és ember legyen a talpán, aki ellent tud állni annak, hogy megtapizza (persze ha megengedem)
És van egy pozitívuma annak, hogy idáig ilyen marha lassan jutottam el: a kebleim sértetlenül megmaradtak. Sok nő gondja hirtelen drasztikus fogyi után, hogy hirtelen nagyok a melltartók... én is fogytam már egy hét alatt 6 kilót, és a mellkasom igencsak lapos lett akkor.
Kedves mélyen tisztelt és szeretett nőtársaim, akik olykor beleolvastok az én kis naplómba (remélem, azért valaki csak elolvassa), mindenkinek kívánom, hogy érezze jól magát a bőrében és szeresse önmagát még akkor is, ha 2szer akkora, mint Kate Moss.
és akinek esetleg kételyei támadnak és úgy gondolja, mindenkinek 34es méretbe kell belepaszírozni magát, van egy nagyon jó tippem: nézzen utána a playboy-os nyusziscsajoknak. Hát szerintem egyik sem 50 kiló, vannak köztük nagyonis formás leányzók, a pasik mégis megvadulnak tőlük. Valyon miért ? Mert egészséges férfi nem 10éves kislányról álmodozik.
Az emberi test magában nagyon szép, a szép forma eleve adott, nekünk csak el kell fogadni, hogy nekünk melyik szép jutott. Szép napot mindenkinek!

 

július 22., szombat

Bea fogyókúrás naplója

Tegnap is hős voltam:-), igaz nem bírtam ki a léböjtöt, de csak gyümölcsöt ettem, sok dinnyét meg barackot.
A baj csak az, hogy ilyenkor nem tudok aludni, egész éjjel azon gondolkodtam, mi mindent szeretek, mit ennék, mivel...ááá...szörnyű volt. Most már jobb, reggel megengedtem magamnak egy kis kakaóskekeszet, de cukorbetegeknek valót (csak az volt otthon, a szobatársnőmtől csentem el, de délután vettem neki egy ugyanolyat:-)
Meg ettem egy pici jégkrémet is, csak nem dől össze a világ...
Ebédre meg párolt zöldséget tengeri sóval, vacsira ugyanezt tervezem.
Súlyom 68,5 kg, hétfőre már tuti leszek 68, de jó...remélem.
Úgy tervezem, még mondjuk csütörtökig kibírom, persze már mondjuk ennék egy pici rizst vagy főtt krumplit is. Talán akár 67re is sikerülne lemásznom, de nem is merek belegondolni, inkább csak napról napra tervezek. Ebben a melegben amúgy nem olyan nehéz csak gyümölcsöt enni, télen nehezebb lemondani a főtt ételről. Mindenesetre az eredménynek örülök.

 

július 21., péntek,

Bea fogyókúrás naplója

Tegnap léböjt helyett gyümölcsnap volt:-)
kibírtam, bizony:-)
csak gyümölcsöt ettem, dinnyét, ribizlit, sárgabarackot...
Ma inkább tényleg lénapot tartok, sok víz, meg 100%-os narancslé, úgy kitisztítom a szervezetem, hogy csak na!
Kicsit jobban érzem magam, belekezdek valami hosszabb tisztítókúrába, de inkább csak egy-egy napot terveznék előre.
Meg aztán ez általában úgy szokott nálam kinézni, hogy ha kibírok egy napot, akkor a t=obbi már sokkal jobb, csak elkezdeni nehéz.
Azért örülök, hogy végre valami kis pozitívumot írhatok.
Szorítsatok nekem:-)

 

július 20., csütörtök

Bea fogyókúrás naplója

Hogyan szedjünk fel egy kilót? Nagyon egyszerű: Végy egy csapat segédmunkást, akik előzetes egyeztetés után úgy tudod, reggel 8tól szedik ki az ablakokat a következő 2 hónapban a panelházban, ahol laksz. Végy 35 fok nagy meleget.
Kell még egy szoba, ahová 11-től este 7-ig süt be a napocska. A hozzávalókat jól keverd meg, élvezd egy hétig. Figyeld, hogyan változik idegállapototd attól függően, milyen korán kezdenek a munkások reggel, ha már reggel 5kor érzik úgy, hogy joguk van a betonfalat szétszedni a szomszédban, roskadj össze és egyél meg egy tábla csokit. És persze ne feledkezz meg arról sem, hogy melegben nem tudsz enni, viszont ha már hűs szoba van és este 11, akkor bepótolod. Hál Istennek már elköltöztem, beköltözött életembe a csend és a béke. Az eredménynek nem örülök, ma semmi dolgom az égegyadta világon, így léböjtöt tartok. Sok víz, tea, dinnye, lehet, hogy valami kamillateát is beiktatok estére.
Vettem fürdőruhát, egész jól áll, már nem érzem magam tehénkének, elhatároztam, hogy kijárok majd úszni. Tegnap elszántam magam, felvettem, összekészítettem, ami kell, kimentem a strandra...és haza is jöttem, szárazon. Azt nem tudtam, hogy csak pancsolómedence van, persze tele emberrel és nincs is egy normál úszómedence.
Mindenesetre otthon vacsiztam egy kis tésztát, ha már nem sportoltam. Pedig mostanában nagyon fáj a hátam, alig vártam, hogy kiússzam ezt a fránya hátfájást, de derékig érő vízben... keresni kell egy másik strandot.
Nagyon szégyellem magam, hogy már ennyi ideje vesződöm pár kiló elvesztésével, igenis rákapcsolok, augsztus végéig kb 66 kg szeretnék lenni, nem igaz, hogy ne legyek rá képes!

 

július 5., szerda

Bea fogyókúrás naplója

Most semmi eget rengető hírrel nem tudok szolgálni, sajnos:-( mármint minden ok, csak sajnos nem sikerült fogynom, még az is csoda, hogy tartom a súlyom, ugyanis a múlt héten kicsit elszaladt velem a ló... elég rendszertelenül ettem, mindent össze-vissza, gyakran késő este is, meg éjjel...köszönhető ez a múlt heti költözködésemnek, utolsó vizsgámnak az emberevő tanárnőnél (persze, hogy nem sikerült) és persze a gyenge akaraterőmnek is. A szándék még mindig él bennem, de már igazán semmi kifogás...csak tudnám, más hogy csinálja? Lehet, hogy más nem nyavalyog, nem idegeskegik folyton valamin? De azért megpróbálom tartani magam a tervekhez, havi 2 kiló mínusz, csak vissza kéne térni a rendszeres evéshez. Azért szánalmas, hogy lassan 3 hónap alatt (kettő és fél, pontosan) nem sikerült leadnom, csak 4 kilót, ami persze több, mint a semmi, de hát másként terveztem:-( ha valami pozitív változás állna be, mindenképpen megosztom veletek, remélem, lesz ilyen

 

június 24., szombat

Bea fogyókúrás naplója

Sziasztok!
Lassan éjjel 11 lesz, én meg itt ülök a gép előtt. Tanulok:-( Lehet engem sajnálni... Eszembe jutott, hogy régen írtam. Két hónap után voltam otthon, mindenki mondta, még a szomszéd néni is, hogy le vagyok fogyva:-), ami azért megvallom őszintén jól esett. Ennek örömére dőzsöltem egy kicsit, de nem sokat...egy kis darakása, fagyi, csoki...
A fene egye meg, már csak egy hetem van hónap végéig, nekem meg még le kellen adnom még egy kilót júniusban, hogy tartsam magam a tervhez. Csak nem lesz gond, 28-án egy pokoli nehéz vizsgám lesz, a néni, aki vizsgáztat, meg köztudottan embert eszik. Csak lemászik az idegességtől az az egy kiló.
Amúgy semmi új a nap alatt, csak egy kicsit már mozoghatnékom lenne.
Most megint az a bajom, hogy nagyon meleg van. Csak reggel tudok kijárni futni, már ideje lenne rászánni magam, mert kicsit magam alatt vagyok. Hiányzik a kikapcsolódás, nem nagyon tudok koncentrálni, le kéne vezetni a feszültséget.
Ha valami fontos történne, mindenképpen megírom, mentem vissza tanulni:-(

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 3