|
Gréta fogyókúrájának története
|
|
Ma böjtnap! Szigorúan csak desztillált víz és más semmi. Párom pár napra elutazott, így ő nem jelent akadályt e tervemben. Reggel a súlyom még mindig 84 kg. A tervem sikerült! Ma nem ettem SEMMIT! A félreértések elkerülése végett még egyszer leírom, hogy ezt elsősorban a méregtelenítés miatt csináltam, és csak másodsorban a fogyás miatt. A súlycsökkenés a méregtelenítés egyik pozitív mellékhatása. Érdekes, hogy éhséget szinte nem is éreztem, csak egy kicsit reggel és ismét egy kicsit délután, 6 óra körül. Szerencsére most nem fájt semmim, csak egy kicsit fáradtabb voltam, de volt egy kis időm pihenni. Az éhség tehát nem gyötört, viszont érdekes megfigyelést tettem: maga az EVÉS hiányzott. Nem az étel, hanem annak elfogyasztása. 4 óra körül már nagy kísértésben voltam, de arra gondoltam: ha most megint feladod, akkor soha nem lesz akaraterőd végigcsinálni. A nap nagy részén már túl vagy, ezt a kicsit bírd még ki, s holnap büszke lehetsz magadra. Sikerült is kibírnom.
|