Március 24. Csütörtök:

Igazi megszállottként tornázom, mint a jókislányok. Minden reggel reménykedve állok a mérlegre a "na, majd most!" gondolatával, ám hiába. Ezt már egyre nehezebben tolerálom. Olyan érzés ez, mint amikor az ember éjt nappallá téve dolgozik, ám fizetést egy fillért sem kap érte. Mi értelme így ennek az egésznek? Lehet, hogy ennél lejjebb már soha nem megyek?