Dóra fogyókúra naplója

Természetesen azóta sem tudtam rávenni magam egy kis tornára, ám azzal nyugtatom magam, hogy a napi 1 óra séta a picivel talán számít valamit. Meg aztán attól is félek, nehogy elapadjon a tejem a sok mozgástól. Ezt a védőnő mondta, áldom is a nevét, amiért újabb indokkal szolgált a lustaságomhoz. Na jól van, pár napon belül talán erőt veszek magamon, de ezt még ne vegyétek konkrét ígéretnek... :-) A mai ebéd miatt egyébként kicsit lelkiismeret furdalás gyötör, mivel a kelkáposzta főzi mellé ettem egy kis oldalast is. Na jó, nem is olyan kicsit, négy darabot beburkoltam. Most aztán izgulhatok a holnapi mérlegelés miatt.

Huh, egy nap már kipipálva a hétvégéből, már csak a mai van hátra. A diétás reggeli megvolt, csak semmi bűnözés. Előtte azért csináltam egy mérlegelést: 67,5 kg. Azért nem egészen egy hét alatt nem rossz ez a 2,5 kg mínusz ... Hamarosan megérkezik férjecském a bevásárlásból! Megnyugtatásul közlöm, hogy csak egészséges és nem hízlaló dolgokat írtam fel neki a cédulára. Remélem, nem lep meg egy csokival! Ma elkezdtem gondolkodni azon, hogy esetleg érdemes lenne kis tornával tökéletesíteni a fogyás hatékonyságát. Azt hiszem, ez az ötlet marad egyelőre elméleti síkon, ugyanis eléggé fáradt vagyok, meg aztán időm sincs olyan sok. Jó kifogás, nemde? Na jó, holnap újra átgondolom a dolgot...

Ma Anyukáméknál tettünk látogatást, minek alkalmából ott kacsingatott rám az asztalról a sajtos pogácsa és a túrós lepény. Édesanyám megnyugtatott, hogy ha csak egy-két darabot eszek belőlük, attól még semmi baj nem lesz. Ő még nem tudja, amit én már igen: az egy-két darab süteménynek egyenes következménye lesz a "most már úgyis mindegy" effektus és újra a "tányér után nyúlok." Éppen ezért EGY SZEMET SEM ETTEM! Na, nem rossz, ugye? Ez aztán az önuralom! Hozzáteszem, ehhez csak a nyilvánosság segített hozzá. Ha nem félnék a lebőgéstől, már rég teletömtem volna magam finomsággal.

Kibírtam! Azt a napot legalábbis. Viszont előre félek, mert közeleg a hétvége. Ilyenkor a férjemmel "össznépi zabálást" szoktunk folytatni. Ha pl. ránk tör egy kis nassolhatnék, párom nem sajnálja a fáradságot, elugrik a közeli boltba és feltankol mindenféle földi jóval. Persze, neki könnyű, semmitől nem hízik. Azt nektek is látni kellene, hogy milyen önfeledt élvezettel (és persze minden lelki furdalás nélkül!) eszik meg egy darab szalonnát ropogós kenyérkével. Ha én csak egyszer is ilyenre vetemednék, utána három hétig nem mernék ráállni a mérlegre. Ne is beszéljünk erről, mert mindjárt fellázadok a kefír és buláta ellen!

Reggel a szokásos korgó gyomorral ébredtem. No jól van, lássuk a mérleget, hátha van már valami bíztató jel. Csajok, ez nem semmi! 68 kg vagyok! Ez nem lehet igaz! Jó, jó, tudom, hogy ez nem fog továbbra is ilyen intenzitással folytatódni, de legalább van már valami bíztató jel. Nem adom fel, nem adom fel!!! Reggeli alma, kefír, ebéd a tegnapi fincsi főzi. Még előttem az esti vacsi, de tudom, hogy azt is meg fogom állni. Már csak azért is, mert itt, most nektek megígértem. Már alig várom, hogy hazajöjjön a munkából a férjem, és elújságoljam neki a nagy hírt: 2 kilóval könnyebb az asszonykája! Kár, hogy ebből még semmi nem látszik... Ja, ami nagyon fontos: a tejserkentő teámat lelkiismeretesen iszom, természetesen édeskével, naponta minimum két litert.
Kitaláltam egyébként még egy motiváló erőt: nővérem most 4 hónapos terhes, és nagyon ad az alakjára. Én leszek neki a bíztatás: "Ne félj, hogy elhízol, könnyen le tudod majd adni szülés után!" Na, erre kíváncsi leszek. Jaj, ne, már megint korog a gyomrom, csak kibírjam!

Ma délután hihetetlen erővel tört rám a kényszer: "Édességet! Édességet!" - rikoltozta egy belső hang. Szerencsére sikerült elhallgattatnom egy kis édeskés répafőzelékkel (igen, én ilyen csodabogár vagyok és ezt is szeretem), mellé vagdalt hússal. Vacsi változatlan volt. Ezt a napot is kibírtam, hurrá, már két napon túl vagyok.

A "nagy fogyókúrát" mindig úgy képzeltem el, hogy egy hétfő reggelen, óriási elhatározással, mindenre elszántan indulok harcba kilóim ellen. Csakhogy volt egy kis bökkenő: hétfőnként rendszerint már délelőtt sikerült elcsábulnom egy-egy kókuszgolyócskára, linzerre, aminek aztán egy legyintés lett a vége: "Most már mindegy, majd talán jövő héten!" Így történt, hogy hosszú hetekig, hónapokig csak álltattam magam De most már elég volt! Nem várok jövő hétfőig, nem találok ki mondvacsinált kifogásokat az igazi kezdés elodázására, nekiállok inkább ma: KEDDEN!

Első lépés a mérleggel való szembesülés, lássuk csak, mennyit mutat... Na ne, 70 kiló! Másfél éve 58 kilós, filigrán csajsziként mentem férjhez. Tényleg jó alakom volt, ezt a fotók is bizonyíthatják. És mi lett belőlem? Egy 70 kg-os tank. Ezen mostantól változtatunk.
Először is el kell tennem az összes édességet, ami közel s távol megtalálható a háztartásban. Bizony nem könnyű feladat a kókuszos és lekváros sütiket egytől-egyig, hiánytalanul eljuttatni a fagyasztóba. "Nem eszem meg, erős vagyok! Nem fogsz ki rajtam, te fránya sütemény! Akkor lássuk egymást legközelebb, mikor újra elértem a versenysúlyomat! Különben is, a cukros édességekre nincs szüksége a szervezetnek. Nem ettől lesz értékes, tápláló a tejecském, hanem a vitamindús zöldségektől, gyümölcsöktől. Ezzel egyébként csak egy problémám van, hogy nem rajongok értük. Na mindegy, akkor is ezt választom. Reggelire alma, kefír. Ebédre gombaleves, 2 db. fasírt krumplipürével. Igen, nem tévedés: az ebédem tényleg nem diétás, de muszáj a nap folyamán legalább egyszer normális ételt ennem, mivel szoptatok, azonkívül így kevésbé éhezem ki a finom ízekre. Vacsira hamlet májkrémmel és sok zöldséggel.
Előre szólok, hogy ne keressetek semmiféle tudatos, kiegyensúlyozott diétás étrendet nálam, ez csak amolyan "Dóri-féle, sajátos fogyizás." Higgyétek el, még ezt sem egyszerű betartanom...